mindjárt kész.

a bőrönd tele, cipzár fel. sátor kész. hátizsák vár a kajára. kistáskában a fontos iratok. Vajon mit hagyok itthon? pedig ez még csak valami más.
szekrény, íróasztal indulásra kész. ruhák, táskák, pipere. mosószer, mosópor, wc papír, szobanövény, konzerv, edénykék. minden kész.. pénteken érkezik Szegedre. én már ott leszek.. mindjárt ott leszek. csak még egy kis kitérő .. úgy hívják, hogy gólyatábor. félek. bízom. izgulok. bepörögtem. őrjöngök. mégis félek.

oh je

írhatnékom van. talán azért, mert fél2 múlt és én nem tudok aludni. tágra nyílt pupillákkal fekszem az ágyban nyakig betakarózva, ölemben a laptop és unalmamban írni akarok. nagy magányomban mindössze egyetlen éjszakai baglyom, Puszedli zavar meg, bár nem óhajt velem aludni, mindössze megcsodálta, mi ez a fény itt a ház sarkában.
hát tévedtem.. hároméves pályafutása alatt ez az első, hogy ez történt.. bepisilt.. nem akárhováá.. tud az ipse.. akvárium-szönyeg közé, hogy legyen mit kaparni..
nah én akartam annyira írni, hát megkaptam...
megbomlott a kiscicám.. frankó.. épp hiányzott még..
kivételesen nem leszek ironikus: simán feltakarítottam.. bár az álommanó nem bírja a szagot..

blauer Engel oder blauer Vogel?

Dieses selbstgemachte (und gemalte) Bild ist der Anfang meiner Zukunft. Er ist mein erster Schritt.

Der blaue Vogel.


(ez a sajátkezű (festett) kép a jövőm kezdetét jelenti. Az első lépésem..)

(a kék madár. )

wenn die zukunft kommt...

nyissunk a világ felé.
1.lépés: megújul(t) a blogom
2.lépés: megújul picit minden internetes hülyeség, ami alapján úgy se lehet megismerni senkit:)
3.lépés: itt hagyom a kézlenyomatom magam után.. festek még egyet a szobám falára. (ha elkészül megpróbálom itt megjeleníteni)
4.lépés: előre nézek ...

ennyicsak

nem nagyon van értelme annak, amit itt csinálok. Annak se amit úgy általában most csinálok.
Mivel lehet megtisztulni teljesen..?
nem filozofálok többet a semmiről.. ugyse érdekel senkit, nekem meg aztán.. mint halottnak a csók...

nincs meg

késő.. elkezdődött, de nem fog menni. Túlságosan akartam, hogy úgy alakuljon minden, ahogy azt a tündérmesémben elképzeltem. De rá kellett jönnöm, hogy itt a körülmények alakítják az egyént, és nem fordítva.
De nem adjuk fel, legyünk pozitívak.. könnyű azt mondani, ha úgy alakul ahogy elképzeled.. aztán ha nem, hallgathatod, hogy negatív vagy..
én lehetek más, aki valahogy nem bír beilleszkedni.. valami hiányozhat.. de már nem fogom megtalálni.. ilyenkor már nem lehet..
Amikor féltékeny vagyok másokra, mert táncol, mert fényképez, mert rajzol, mert énekel, mert sportban kiemelkedő.. hasonlítani akarok rájuk.. de silány próbálkozásnak is kevés.. ha egyedi akarok lenni, akkor is mindig van valaki aki egyedibb, akiben az van meg, amit keres..
Nem találom az összhangot.. az arany középutat.. egyszerűen nincs meg..

egyedül vagyok.. teljesen egyedül..

mi lesz velem..

mi lesz velem... nem is teszem fel a kérdést.. hisz ez nem egy kérdés, ez egy kérdőszóval kezdődő kétségbeesett kiáltás a semmibe. vagy valamibe, amit még homályosan se látok, nemhogy 'lila ködben'. még az az egy kis szálam is egyre jobban feszül. még az is el fog szakadni. mert túl görcsösen akartam hozzá ragaszkodni. és semmi nem maradt. nem is magamat sajnálom. a többi embert aki körülöttem van és nem lehetek önmagam, az az önfeledt ironikus aki mindent kinevetett. amit eddig ismertek. de nem fog megváltozni. továbbra is az maradok. az az önfeledt ironikus. csak az álarcom csinálja ezt? hát megint itt lenne.. én nem akartam. hülye buboréklány. ne tedd tönkre, még mielőtt el sem kezdődik. lesz időd még később összekuszálni mint az előzőt. nem tudsz változni.